A A
RSS

Láttál már agresszív kismalacot? (Lelkes üzletrombolók dömpingje a Facebook-on 4.)

Szerző: Talabos Viktória

Gyakorlatias 3:1-ben ember (anya, házisárkány, jómunkásember), aki a "hogyan"-ra helyezi a hangsúlyt. Főleg a háttérmunkálatokat kedveli, ugyanakkor ha előlép a színfalak mögül, akkor néhol vér(m)esen szarkasztikus, kritikai érzéke igen fejlett, Webkukkoló hozzá képest egy doromboló kiscica :)

Mostanra jócskán kiveséztük a lelkes hálózat- és üzletrombolókat, akik áldatlan tevékenysége rontja az anyacég hitelét és saját maguk alatt is erősen vágják a fát.
Ha már a negyedik cikkemet olvasod a témában, akkor valószínűleg egyetértesz az általam leírtakkal. Ha nem értesz egyet, akkor köszönöm, hogy nem zárkózol el mások véleménye elől.

Nőttön-nő azon Facebook-felhasználók száma, akik (talán pont a cikkeim olvasása óta? :P ) már szót emelnek, kikérik maguknak, azaz végre nemcsak csendben tűrik, hogy a viccbeli nyuszikához hasonlóan el-szem-te-le-ne-dett üzletrombolók vígan garázdálkodhassanak a Facebookon, semmibe véve a többség igényét.

Vessünk egy pillantást a másik oldalra is, hogyan élik meg egyes hálózatépítők azt, hogy szembesítik a zaklatásukkal és megkérik őket a netikátlan tettek hanyagolására. A nagy része nem válaszol, nem tud mit? Nem tudja, hogyan változtasson, mert nem segít neki a cége se ebben? Mások meg agresszív kismalac szerepet öltenek. Mazsolázok nektek az elmúlt események reflexióiból.

“Nagyon egyszerű a megoldás.Töröld ki magad!”
Nopersze :) Engem zaklatnak, az én facebook-létemet zavarják, de mégis én áldozzam fel a személyes facebook profilomat (meg nyilván mindenki más is, akit netán zavarna a spamelés), és tegyem lehetővé azt, hogy a Facebook kizárólag mohó hiénákkal és szelíd kis áldozataikkal legyen tele?
Nos az effajta emberek a tipikus “közösségi média gyilkosai“.

“Van akinek savanyú a szőlő.”
Igen, valójában rettenetesen féltékeny vagyok a másokat semmibe vevő agresszív mlmisták pénzkeresetékre és galád módszereire, mert én akarom telepingálni az üzenőfalat és félek, hogy helyettem fogják lerabolják a piacot. Piac = azok a most még nem üzletépítők, akik még nem tudják, hogy azok lesznek, de majd addig taposom őket, míg azzá nem válnak. Ó jaj, lebuktam. :)

“10000ügyfél! Több kérdés?”
Idéznék a 3. cikkből: ebből csak igen kevés, mondhatni elenyésző hányad az, amit személyesen ő is ismer, tehát pontosan ennyi az ő érdeme és valós üzleti teljesítménye.
Ettől pedig még ne érezze feljogosítva magát, hogy rendszeresen másolgassa a linkjét, mert nem ebből származott a tízezer ügyfél.

“Egyébként hány emberre csaptál le? Ilyen orvul?”
Az orv lecsapás az, amikor úton útfélen beleverik az ember orrát a tökéletesebbnél tökéletesebb üzletbe, ha akarja, ha nem. Sőt ha nem akarja, akkor csakazértis még nyolcszor naponta. Hány ember szívta már a fogát emiatt? Hány üzletépítő anyja csuklott már?

“Tán tudsz jobbat?”
Tán megfizeted? :)

“Melléfogtál, ez pont hogy nem mlm, mert nincs benne termékforgalom.”
Klassz. Ahol nem termékforgalomból van a jutalék, hanem csak a belépési díjakat osztják szét, az a piramisjáték, ami pedig Magyarországon illegális. Úgyhogy nyugodt szívvel másolgasd csak, míg a rendőrség be nem csönget :)

“A saját üzenőfalamra azt teszek, amit akarok”
Kis kitérő: hugival csacsogtunk minap, hogy a csoporttársai milyen vígan szidják a főiskolai tanárukat a “saját” üzenőfalon, miközben a tanerő ott virít az ismerőseik között. Utraciki. Bizonyára nekik sem esett le ez a kis technikai axióma: a saját üzenőfal egyben mások üzenőfala is. Na ebben a szellemben írogassunk a “saját” üzenőfalra. Amennyiben kizárólag magunknak reklámozzuk az mlm cégünket, akkor arra elég egy öntapadós, színes post-it, amit a monitor szélére ragaszthatunk és tényleg csak mi látjuk.

Szavazás hálózatépítőknek:

Kedves hálózatépítő, téged már elővettek mások a reklámtevékenységed miatt?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Szavazás mindenki másnak:

Kedves Facebook-felhasználó, mertél már véleményt mondani olyannak, aki zavar téged?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Olvastad a sorozat többi részét?

Lelkes üzletrombolók dömpingje a Facebookon 1.

Lelkes üzletrombolók dömpingje a Facebookon 2.

Ha már a spam se elég – Lelkes üzletrombolók dömpingje 3.

Mit tehetsz, ha eleged van? – Lelkes üzletrombolók dömpingje 5.

Ha tetszett, oszdd meg másokkal is:
  • Facebook
  • Twitter
  • email
  • RSS
  • MySpace
  • Print
  • Digg
  • del.icio.us
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • Linkter
  • Live
  • MyShare
  • PDF
  • Tumblr
  • Yahoo! Bookmarks

, , , ,

9 hozzászólás érkezett a “Láttál már agresszív kismalacot? (Lelkes üzletrombolók dömpingje a Facebook-on 4.)” bejegyzsre

  1. Csak gratulálni tudok (ismét).
    Nagyon fején találtad a szöget, Viki, – szintén ismét! :)
    Úgyhogy megosztom a cikket. (Szintén ismét.) :)

    Mielőbbi spam- és kéretlen körlevél-mentes közösségi oldalakat és e-mailfiókokat kívánok minden korrekt, békességre törekvő üzletembernek, embernek.

    ReplyReply
  2. Himer Csilla says:

    Nem, nem mondom meg a véleményemet. Simán törlök minden üzenetet, vagy esetleg magát az illetőt az ismerőseim közül.

    Az a baj, hogy túl sokan vannak ilyenek, ha mindenkinek nekiállnék írogatni, elmenne vele a drága időm. Egyszerűbb őket törölni az ismerősök közül.

    ReplyReply
  3. Csillának igaza van, egy figyelmeztetés után törölni Őket és kész. Előtte viszont jár Nekik egy kis név szerinti népszerűsítés (“XY-t töröltem, mert olyan primitív, …..”)
    Nálam mostantól beindul ez a projekt.

    ReplyReply
  4. Szerintem a némítás és a törlés csak tüneti kezelés, ettől ők se a hibákkal nem lesznek szembesítve, se nem tanulnak belőle, nevesítés pedig csak a lejáratásra jó, amit ő már pont nem fog látni, a többiek meg maximum egyetértően bólogatnak, ezen kívül semmi nem történik.

    Biztos még a pedagógusi vénám tör elő néha, amikor megpróbálok szót érteni velük, rávilágítani arra, hogy amit tesznek, az mennyire szánalmas és eredménytelen, és ugyanakkor módszert mutatni nekik. Azaz tanítani. Vagy inkább nevelni, mint a kisgyereket, aki nem tud viselkedni.

    Bizonyára ezek az emberek is érdekes gondolatokkal vannak tele, sok-sok izgalmas világmeglátással, véleménnyel. Azt szeretném, ha ezekkel rukkolnának inkább elő, nem a céges linkeikkel, leveleikkel. ha így kezdik a kommunikációt, akkor mások is szívesebben szóba állnak velük, mintha csak a hűdeklassz izébigyójukat spamelik.

    ReplyReply
  5. Viki, biztosan így van, – vagyis hogy ezek az emberek is értékesek a maguk nemében és valahol. Csakhogy nem erről van szó. Arról van szó, hogy a szponzoraikat kéne “megbillegetni” vagy épp lecserélni. A szponzoraikat, akik még mindig ott tévelyegnek a 90-es évek amway-s nyomulásánál, listázásnál, boldog-boldogtalan telefonos zaklatásánál és stb. hasonló.
    Nem, nem azt mondom, hogy a címlisták és a hideghívások bizonyos helyzetekben kifejezetten rosszak, – dehogy, ezek szükségesek és jók.
    Csak tudni kell jól, helyesen használni őket, élni velük.
    Viszont pont ezt nem tudják a körüzenetek küldői és a makacs “linkmesterek”. És nem is akarják tudni, – mert máshogy vannak sulykolva.
    És ha szép szóval nem megy, akkor sajnos tényleg muszáj (!) “ágyuval lőni a verébre”, – mert másból nem értenek. Sajnos.

    ReplyReply
  6. Tény, hogy egyedül a szponzor meg az anyacég tehet arról, hogy hagyják szegény lelkest botladozni úgy, ahogy szegénynek saját erejéből futja.
    Azt gondolom, erős céghez kötni azért ezt a tevékenységet vagy fémjelezni egyiket a másikkal, mert az Amwaynek is voltak mohó ügynökei anno, ahogy most a Mandura és a többi viszi a pálmát a közösségi oldalak hiénái között. Remélhetőleg a Mandura is eljut 10-15 év múlva oda, ahova most az Amway. Minden mlm cégnél van első 10é-15 év, amelyet a piac letisztulásának neveznek. Tévhit, hogy az mlm cégekben csak akkor lehet jól keresni, ha az ember az elején ér oda. Ezek a tévhitben élők az elején minden módszert és eszközt gátlástalanul bevetnek, aztán amikor vagy rommá keresik magukat, vagy végre lekopnak, akkor jöhetnek a normális, emberi méltóságot megtartó és másokét is tiszteletben tartó hálózatépítők.
    Visszatérve: tökéletesen jól látod, központilag kellene erről beszélni az mlm cégekben és ha már nekik nincs jó ötletük, (hiszen mindenki látja, hogy káosz van!!!), keressenek olyasvalakit, aki megtanítja a felsővonalnak és a legújabb partnernak egyaránt és egyszerre.

    ReplyReply
  7. Cheerleader says:

    Én nem mlm-ezek, nem lennék rá képes gyomorból, mert nem vagyok olyan. Aki mlm-mel foglalkozik, ám csinálja, de engem hagyjon vele békén. Az iwiw-ről jó pár évvel ezelőtt pontosan azért töröltem le magam, mert valóban elkezdtek előkerülni a “régi jó ismerősök” akik időközben mlm-mel foglalkoztak, vagy össze akartak velem költözni stb. De egyenlőre még nem jelentkeztek Facebookon:). Ezen már fel sem bosszantanám magamat.

    Az mlm megtalált a családomban, munka keresés közben, de eddig még nem adtam el a lelkem, és nincs is rá szükségem.

    Várom már a “tudsz jobbat” kérdést, mert igen! aki hülye, az fizessen! Aki pedig bunkó, az megkapja a marketinget! ;)

    ReplyReply
  8. No de miért neked és más “normális” elveket valló, érdemi marketinggel dolgozó cégeknek és vállalkozóknak, illetve magán embereknek kell menekülniük a közösségi oldalakról azért mert egyesek idióták hozzá? A közösségi oldalak a magán szférának is olyan pozitív dolgokat tudnak adni, mint amilyen a Google megjelenése volt anno. Erről nemsokára írok egy cikksorozatot egyébként.

    Köszi, hogy itt jártál :)

    ReplyReply
  9. Engemet csak az zavar, hogy mindenféle világmegváltó szövegeket nyomnak, ami miatt ezek vesznek a jelentőségükből.
    Itt van ez a magyar összefogás dolog is. Ez is mlm, csak jól titkolják. Ezenkívül ez még mindig messze van az igazi magyar összefogástól. Nem véletlen, hogy nem veszek tőlük részvényeket. Egészen más lenne az, hogy a domain cím végén nem lenne egyedi azonosító. Abból már tudni lehet, hogy nem jutalék és kedvezmény miatt ajánlják.
    Szóval az még hagyján, hogy nyíltan felvállalják azt, hogy mlm-ről van szó. De amikor valami igaz értékek mögé akarják buktatni, az már felháborító. Amikor csak a pénz mozgatja az embereket, az felháborító. Amikor egy értéket így járatnak le, az szintén felháborító.
    De tudjátok sok cég jól csinálja, mert képes az embereket beetetni és mindent elhitetni. Ez a legszomorúbb az egészben és ez az, ami nem szól másról, minthogy minden jótékony dologból és értékből üzletet csinálni. Nem azt mondom, hogy ezt nem lehet. De akkor a pénz szoruljon valóban háttérbe és sokkal többet energiát szenteljenek a világmegváltó céljaik teljesítésére. És jól válasszák meg azt, hogy mit képviselnek.

    ReplyReply

Szólj hozzá

Webkukkoló reklámfilmecske

Közösségi Média



RSS Partner: Reklám Fail Blog

  • Gusztustalan retró kajareklámok
    Gondoltátok volna, hogy egy kaját ábrázoló reklám lehet hányingerkeltő? Nem mindig volt ám minden olyan szép és étvágygerjesztő, mint ma, régen bizony őrült grafikusok és fotósok terrorizálták a fogyasztókat! A tovább mögött találhattok egy kedves kis válogatást, sok szeretettel ajánlom fogyókúrázóknak és erős gyomrúaknak ;) (Na jó, ennyire nem durvák...) Ne […]