Képzeld el azt a helyzetet, hogy otthon ülsz, békésen dolgozol egy verőfényes szombati napon. Egyszer csak csengetnek. Felkelsz kényelmes munkaszékedből odabotorkálsz az ajtóhoz, kinyitod és a kapuban egy hölgy áll félreérthetetlenül felismerhető nagy kockás szatyrokkal a kezében.

A kérdés amit feltesz egyszerűen hangzik, ugyanakkor a marketinges fül számára már-már megdöbbentő. Ezt kérdezte:

Jó napot kívánok! Nem akar vásárolni valamit?

Az ilyen árusokat szinte mindnyájan ismerjük tudjuk honnan jöttek, tudjuk kik ők. Nem kívánok diszkriminációval élni, hiszen nincs is rá okom. Azonban néhány ponton kénytelen vagyok az átlagosan kialakult jellemrajzot alapul venni ahhoz, hogy ez a cikk értelmet nyerjen a fejetekben.

Mi volt furcsa a jelenetben? Ezt kérdeztem magamtól miután egy “Köszönöm szépen, nem kérek valamit“ mondattal elköszöntem tőle. (ezen elsőre meg is döbbent a hölgy, de ugye ő VALAMIT árult, így ezt kellett felelni)

A furcsa az volt, hogy érezhetően “megjátszott” volt a hangnem és a stílus. Ez a hölgy nem szokott otthon magázódni, nem szokott halkan beszélni, nem szokott jó napot kívánni. Felkészült arra, még az is lehet, hogy a tükör előtt, hogy ma elad valamit. Felépítette önmagát, mint ügyfélszolgálati tényezőt, azaz kedves volt, tisztelettudó és igyekezett megnyerően mosolyogni, bármennyire is idegen tőle ez a stílus.

Ezzel már félig el is adta volna a valamijét, ha valaki elárul neki egy titkot…

Az emberek VALAMIT nem vesznek!

Az emberek vesznek zoknit, párnahuzatot, papucsot vagy toronyórát láncostul, de valamit soha.

Képzeld el, hogy te is építed a céged, vállalkozásod görcsösen odafigyelsz a látszatra, csupán egy dolog hiányzik belőle… a jól pozicionált termék.

Ha a hölgy egy kicsit élelmesebb, akkor sikerült volna egy lépéssel közelebb jutnia az eladáshoz. Láthatta volna, hogy kissé elnyűttem már a papucsom (most készülök újat venni tényleg) és mondhatott volna ilyet is:

Uram, látom, hogy kezd szétjönni a papucsa. Éppen van nálam az ön méretében egy. Nézze meg!

Sok embernél ezzel se ment volna semmire, de mégis egy lépéssel túl haladt volna az átlagos “hideg” értékesítés korlátain.

Észrevehette volna az előtérben levő babakocsit, mikor kinyitottam az ajtót és megpróbálhatott volna pihe-puha babatakarót adni (nem mintha nem lenne belőle itthon annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele).

A lényeget szerintem te is kitalálod…

Szavazz!

 Loading ...