Interjú Horváth Ernővel
2010. Jun. 07.
Ernővel személyesen először az Online Marketing 3.0-n találkoztunk, ahol mindketten előadtunk. A sok közösségi témájú előadás közül az övé tetszett a legjobban. Horváth Ernő 2006 novemberében három társával együtt alapította meg a WebSEO Kft.-t mely fejlett e-kereskedelmi megoldások bevezetésére és tanácsadására szakosodott. Akkor még csak látszott az igény arra, hogy a webáruház készítője tisztában legyen az internetes értékesítés minden trükkjével. Most már egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a webáruház készítő cég ne csak az átadás pillanatáig vezesse a partnert, hanem utána is folyamatosan monitorozza az áruház sikerességét, és javaslatot tegyen a piaci trendeknek megfelelő marketing tevékenységekre. 2010-ben pedig trend egyértelműen a Közösségi Marketing, ezt a trendet a webáruház tulajdonosoknak is ki kell tudni használnia!
Ernő, te is a közösségi média egyik jelentős hazai arca vagy. Meséld el nekem, hogyan találkoztál ezzel a platformmal, és mi az, amivel pontosan foglalkozol.
Az igazat megvallva én ebben a témában későn érő típus voltam. Már viszonylag sokan használták a Twitter-t ,amikor én még csak elkezdtem ismerkedni vele és a Facebook-on sem én voltam az első ember, aki Magyarországról regisztrált. Azonban míg az emberek többsége ezeket az eszközöket játéknak, szórakozásnak tekinti, addig az én agyam azon kattog, hogy hogyan lehet ezeket a csatornákat pénztermelésre fordítani. Jelen pillanatban inkább a Facebook-al foglalkozom, ott hirdetéseket készítek és alkalmazások koncepcióját dolgozom ki.
Mennyire bonyolult mondjuk egy Facebook alkalmazást készíteni?
Ez jó kérdés.
Igazából nem maga az alkalmazás készítése bonyolult, hanem sokkal inkább a koncepció kitalálása, amitől az működni fog, vagy éppen magának a lehetőségnek a felismerése, hogy az ügyfél ezen problémájára egy Facebook alkalmazás felelne meg, és azon belül is hogy mit tudjon az az alkalmazás. Az alkalmazás elkészítése nem sokkal bonyolultabb, mint mondjuk egy kisebb oldal elkészítése, amennyiben a programozó ismeri azt, hogy mit lehet csinálni a Facebook-on, milyen szabványos API hívások vannak. Ezek listája mindenki számára elérhető, tehát nem titkos információkról van szó, sokkal inkább az a művészet, hogy: “ok, most akkor van acél, beton, kő, meg rengeteg emberünk, de hogyan lesz belőle egy híd, amelyen az emberek biztonsággal átmehetnek”.
Mit jelent neked a Közösségi Marketing Nap rendezvény?
Számomra a Közösségi Marketing 2. rendezvény a legkiválóbb hazai szakmai fórum, és jómagam is nagy érdeklődéssel várom a többi előadó tapasztalatát, meglátásait, predikcióját a Közösségi Marketing témájában. Bízok benne, sőt el is várom (LOL), hogy én is sok újdonságot halljak a témában, annak ellenére, hogy folyamatosan követem a trendeket, minden információ, minden tapasztalat hozzám sem jut el. Úgy gondolom, hogy az egész rendezvény esszenciája rettentő hasznos lesz számomra is!
Szeretnék többet tudni a Facebook alkalmazásokról Ernőtől, ezért kattintok!
Miről fogsz előadni pontosan?
Szerintem ezt már sejtitek, és nem is titok többé, a Facebook alkalmazásokat fogom vizsgálni. Többféle aspektusból. Sajnos jelen pillanatban terjedőben vannak olyan alkalmazások is amelyek inkább ártanak a közösségi médiának, marketingnek, mint használnának! Kvázi olyan alkalmazásokat írnak, melyek spam-et küldenek, csak ez a spam nem e-mailen terjed, hanem Facebook meghívó vagy Facebook esemény képében.
Készülsz-e valamiféle plusszal, meglepetéssel a megjelenteknek?
Még nem tudom, de kitalálok valami izgalmasat.
Szeretnék többet tudni a Facebook alkalmazásokról Ernőtől, ezért kattintok!
Mit gondolsz, aki elmegy, összességében milyen plusszal tud hazamenni, amit vállalkozásába építve sikeresebb lehet?
A Közösségi Marketing egy rettentő erős fegyver! De, mint minden fegyver, ez is bármerre elsülhet! Én abban bízom, hogy akik részt vesznek ezen a konferencián, ők a cső jó végén fognak állni, amikor elsütik saját közösségi marketing fegyverüket. Sajnos nagy sok hazai rossz példát láttam már, olykor olyan vállalatvezetőktől, akik több évtizede sikeresek, hogy inkább ártanak a cégüknek a tolakodó “közösségi marketingjükkel”. Ha a Közösségi Marketing Napon résztvevők már csak annyit hazavisznek a tudásból, hogy ezeket a hibákat ne kövessék el, akkor úgy gondolom, hogy megérte nekik elmenni.
Mit üzensz az interjú olvasóinak?
A világ leglátogatottabb oldalainak sorrendje: 1. Google, 2. Facebook….
és ezen oldalakon eltöltött átlagos idő/nap: Google 12 perc, Facebook 32 perc…
Szeretnék többet tudni a Facebook alkalmazásokról Ernőtől, ezért kattintok!


Ernő nagyszerű srác, remélem lesz még lehetőségem vele együttdolgozni. Szerintem igen
Köszönöm Nektek ezt az interjút! Ernő épp oly profin nyilatkozik, mint amilyen a szakmai hozzáállása, és munkája. Eddigi tapasztalataim alapján csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy eljöjjön erre a fantasztikus napra, és személyesen győződjön meg minderről.