Sikertörténet: eddig azt hittem, szoktam internetezni!
@DVComp jelentkezett másodiknak a sikertörténetes felhívásomra. Mégis vele kezdem a sort… (Ígérem a bejegyzés végén elárulom, miért)
Íme az ő sikertörténete, alatta pedig egy kis kiegészítés tőlem:
Nem tudok egy konkrét dolgot kiemelni, mert rengeteg érdekes és hasznos dolgot (linkeket, honlapokat, embereket) találtam és ismertem meg a Twitter segítségével, mint ahogy a twittkukkolo.eu-t is, pedig alig több mint egy hónapja regisztráltam. Úgy érzem, hogy a Twitter használatának elkezdése majdnem akkora változás lehet az ember életében mint amikor elkezd internetezni. Amikor elkezdtem twitterezni az fogalmazódott meg bennem, hogy: “eddig azt hittem, szoktam internetezni”
Egy igen erős kulcsmondatot fogalmazott meg a kedves jelentkező, aminek kapcsán kifejteném a gondolataimat:
Úgy érzem, hogy a Twitter használatának elkezdése majdnem akkora változás lehet az ember életében mint amikor elkezd internetezni.
Az Internet megszületése óta egyre később és később szálltak bele az emberek. Ma már szinte mindenkiről (akinek technikailag lehetősége van rá) elmondható, hogy legalább 1x használta a netet. Hamarosan ezt a kijelentésemet rávetíthetjük majd a Twitterre, és a Facebookra is.
Ezek önálló szigetekből, önálló kontinensek lesznek az Internet forgatagában, pontosan úgy, ahogy a Google lett azzá!
Már megint az a fránya reklám!
2010. januárjában megejtem az első, élő T _ _ _ _ _ _ _ Ú – t! És az alany, aki ebben segítségemre lesz, nem más, mint _ _ _ _ _ _ _ _ _ lesz
![]()
Figyeld a Twittert, a Twittkukkolót, és a Váraljay.com-ot!
Reklám vége
Az első jelentkezőmmel megbeszéltem, hogy kicsit később fogom bemutatni az ő sikertörténetét, mert ír róla egy tanulmányt! Így ez is 2010. januárjában kerül itt bemutatásra!


2009. Dec. 28.
Esettanulmányok, Közösségi média